Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Az ingatlanadóztatásra hajtanak?
Új ingatlanos szervezet született

[2007.04.03. 13:50]

Az ingatlanvagyon-értékelők legnagyobb megrendelői ma a pénz- és hitelintézetek, de az értékbecslés az ingatlanvagyon-adóztatás kapcsán még nagyobb hangsúlyt kap – legalábbis erre számít a Képesített Ingatlanvagyon-értékelők Országos Szövetsége, amely március 1-jén alakult meg, s nemrég tartotta első közgyűlését.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A budapesti székhelyű új civil szakmai szervezethez már az első hónapban 170-en csatlakoztak. Dr. Kutsch Zoltán, a KIVOSZ elnöke úgy véli, év végére a szövetség egyéni tagságának létszáma meghaladja a háromszázat. A tagság döntő hányadát az OKJ 54 képesítéssel rendelkező ingatlanvagyon-értékelők adják, de a szövetség nem zárja ki köreiből az ESSEC ingatlanszakértői diplomával, illetve a Műegyetem és Nothinghami Egyetem közös képzésén oklevelet szerzett szakembereket sem. Sőt azok is csatlakozhatnak, akik vállalják, hogy három éven belül megszerzik az ingatlanvagyon-értékelői képesítést.

Az ingatlanvagyon-értékelők szövetsége kiemelt feladatának tekinti a törvényesség, a minőségbiztosítás, a fogyasztóvédelem feltételeinek érvényesítését, a verseny tisztaságát, a szakma színvonalának javítását, érdekképviseletét. Nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy megismertesse és adaptálja az Európai Uniós gyakorlatot. Szándékában áll hamarosan elkészíteni az ingatlanvagyon-értékelésre vonatkozó úgynevezett elvárás-gyűjtemény, a KIVOSZ Szolgáltatói Kódexét. Szeretnék elérni, hogy az ingatlanvagyon-értékelők által nyújtott szolgáltatások köre és díjrendszere is egységessé váljon.

A KIVOSZ elnöke méltánytalannak tartja, hogy azok az ingatlanvagyon-értékelők, akik diplomát szereztek, nem számítanak szakképesítettnek, pusztán azért, mert képesítésük (például a fentebb említett ESSEC és az úgynevezett nottinghami oklevél) nem került be az Országos Képzési Jegyzékbe.

– Lényeges különbség van az értékbecslés és az ingatlanvagyon-értékelés között – említi dr. Kutsch Zoltán. – Az ingatlanközvetítők és -értékbecslők a piac kereskedői, de jellemzően csak egy szűkebb térség piacát ismerik behatóan. A közvetítő irodák tapasztalt szakemberei értenek ugyan az értékbecsléshez, de a törvény szerint erre nem jogosultak. A középfokú ingatlan-közvetítői és értékbecslői képesítéssel rendelkezők tevékenysége ugyancsak behatárolt: kizárólag az általuk közvetített ingatlanok forgalmi értékelésére kapnak felhatalmazást. Ingatlanvagyon-értékelést 2006. szeptember 1-jétől csak az OKJ 54 3439 02 képesítéssel rendelkezők végezhetnek.

A KIVOSZ a küldetésének tekinti, hogy a függetlenség igénye tudatosuljon a piac szereplőiben.
- Részt vettünk az Ingatlanparlament munkájában, valamint az ingatlanadó apropóján összehívott konferencián. Új szervezetként, de nem újoncként léptünk azok közé, akik már nagyon sokat tettek az ingatlanszakmáért – fogalmazott az elnök.

Mesterházy Mónika

Hozzászólok a cikkhez!  

Ajánlott linkek:

Kapcsolódó cikkek:
Szavazás
Ön szerint van értelme a Robin Hood - adónak?
Igen, mert így 340 ezer otthonban havonta 1150 Ft-tal kevesebbet kell majd fizetni a távhőért
Igen, mert a szociálisan rászorulók 2184 Ft/gigajoule-os havi támogatásban részesülnek majd
Igen, mert ne mi, vagy az állam, hanem az energiaszektor fizesse meg a gázdrágulásokat
Igen, mert így inkább a nagyfogyasztók fognak többet fizetni, s nem mi
Nincs, mert inkább a távhő áfáját kellett volna csökkenteni
Nincs, mert a megadóztatni kívánt energiaszektor úgyis ráterheli a 8%-os különbséget a fogyasztókra
Nincs, mert az államnak kötelessége anyagilag támogatnia a távfűtést fizető állampolgárait
Nem érdekelnek a távfűtéses lakásokban élők gondjai