HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Hónapok óta épül, mégis most kapott csak alapkövet a szálloda

[2009.11.02. 12:45]

Bár már hónapok óta épül, csak tegnap helyezték el a leendő mélygarázsban a hódmezővásárhelyi Ginkgo-Sas négycsillagos hotel alapkövét – számolt be a delmagyar.hu. Erre azért most került csak sor, mivel a mélygarázs építése miatt nem volt rá alkalmas hely. Az 1,3 milliárdos beruházás magánerőből, illetve 378 millió forintnyi uniós pénzből épül.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A kivitelezők már a lépcsős formájú, lapos tetős épület belső vakolásán dolgoznak, és megkezdték a nyílászárók beszerelését is, azaz a munkálatokat a víz- és villanyszerelők, a burkolók és az épületgépészek folytatják. A hotel utcai szárnyát viszont csak ezután kezdik építeni. Mészkővel burkolják majd, így az jól illeszkedik majd a szomszédos Fekete Sas rendezvényház műemléki környezetéhez. A 90 szobásra tervezett, egyszerre 180 vendéget befogadó hotel a tervek szerint jövő augusztusban nyílik meg. A mélygarázsában 53 autónak lesz helye.

A hotel építése része a belváros 2 éven belül lezajló átalakításának, amely 2 milliárd forintot meghaladó uniós és közel 400 millió forintos önkormányzati forrásból valósul meg. A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs és az Agóra programnak köszönhetően szépül meg a városközpont, felújítják, kibővítik a Tornyai János Múzeumot, az Alföldi Galériát és a Petőfi Művelődési Központot, a Hódi Pál utcai foghíjtelken pedig új üzleti, szórakoztató- és irodaközpont épül.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak