HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Leálltak a balatoni fejlesztések

[2009.10.08. 13:00]

2008 nyarán még úgy tűnt, hogy az SCD összesen 100 milliárdos fejlesztést ígérő nagyberuházásai, amelyek a déli parton többek között Fonyódot, Balatonszemest és Zamárdit is érintenék, még az elmúlt év őszén elindulnak. A 23 projekt előkészítése azonban egy-másfél éve csúszik – olvasható a sonline.hu cikkében.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
A beruházásoknak nyilván az sem tesz jót, hogy az SCD Group partnere, a Quinlan Private ír befektetési alap sajtóhírek szerint megroppant, a volt tulajdonos pedig a feltételezések szerint magánvagyonát mentve, indoklása szerint azonban adózási és személyes okok miatt Írországból Svájcba költözött. Erre reagálva Elkán Péter kommunikációs igazgató azt közölte a lappal, hogy garanciát vállalnak a Balaton-fejlesztési program megvalósítására.

Elkán elmondta, hogy 23 tóparti projekt előkészítése továbbra is folyamatban van, az önkormányzatok 80 százalékával már sikerült megállapodniuk a helyi építési szabályzatok módosításáról, ez a fázis legkésőbb 2010 első negyedévéig befejeződik, és azt szeretnék, ha addigra 4-5 jogerős vagy legalábbis elvi építési engedélyük is lenne. A 23 turisztikai beruházás közül egyelőre egyetlen, a siófoki Aranypart Üdülőfalu és Kemping fejlesztésére vonatkozó tervekre van jogerős építési engedély. Amennyiben rendeződik a hitelpiaci helyzet, akkor az SCD akár 2-3 beruházást is indíthat egyszerre.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak