HUF hírek
Ma megtorpant a forint, de folytatódhat az erősödés
Az euró/forint árfolyamának minimális mértékű korrekcióját hozta a csütörtöki kereskedés; a hazai fizetőeszköz 262-ig gyengült az euróhoz képest.
[2010.03.18. 17:10]
Nyomtatóbarát változatAjánlja a cikket ismerősének!
Pár év múlva rá sem ismerünk majd Egerre

[2009.09.21. 15:44]

Az egri közgyűlés Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottsága a napokban tartott ülést. Ezen fontos napirendi pont volt a városfejlesztési stratégia részét képező, a Dobó – Zalár – Kossuth Lajos utca és a piac határolta terület funkcióbővítő és rehabilitációs terve – számolt be a heol.hu.


A cikk szövege itt folytatódikh i r d e t é s
Rátkai Attila főépítész a lapnak elmondta, hogy a program 22 elemből áll. Ezek közül az egyik, hogy a Dobó téren létesüljön egy pinceszint, ahol egyebek mellett a rendezvényekhez szükséges raktárak kapnának helyet. A Minorita templom homlokzati rekonstrukciója során egy lift is készül, hogy a látogatók feljuthassanak az épülő kilátóba. Ezek mellett többek között még parkolóházakat is terveznek: az egyik a piac végénél, a másik a Buttler-háznál lenne.

A 3,1 milliárdos beruházáshoz projektelemenként változó, 50–85 százalékos támogatás nyerhető, ha beadja pályázatát a város. A bizottság támogatja a tervet és a szükséges önrész biztosítását - derült ki a lapból.

Hozzászólok a cikkhez!  

Kapcsolódó cikkek:

Ajánlott linkek:
h i r d e t é s
Szavazás
Ön szerint az ingatlanárak a jövőben még tovább csökkennek?
Nem, ennél alacsonyabb árak már nem lehetnek
Igen, néhány százalékkal még eshetnek az árak
Igen, akár 10 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Igen, akár 10 százaléknál nagyobb mértékben is csökkenhetnek az árak